Csőd

Az utazás végső konklúziója, a nagy álmok mellett beleszaladni az előttem tornyosuló óriás lábujjába. Most persze jön a hiperátlag gátlások létösszegző összefoglalása, csak úgy sablont követve, a vonalon belül maradva. Szóval, mi is van? Próbáltam okosabb lenni, de ugyanabban a sötét sikátorban sopánkodom miközben a sors spontán történetmesélési szokásaival lesöpör.

Nem sikerült. Naés? Másnak se.

És? Ez engem miért is vigasztaljon? Attól, hogy más mellettem fulladozik, attól én még ugyanúgy szomjazom az elvesztegetett oxigént. 

Akkor mi vigasztal?

Félreértés. Nem vigasztalásra van itt szükség, hanem cselekvésekre. Én vagyok felelős a lerombolt metropolisz utolsó téglájáért is, melyet most állott malterrel kell újra egymáshoz illesztenem. A cél egy. Többé nem merülök el annyira a törött tükör tavában, hogy képtelen legyek elkapcsolni a TV-n, ha már unalmas a műsor. Soha.