Nem tudom.

Ez egy jó tételmondat lenne az egész blogra. Életem rövid idővonalán sok olyan pont volt, mikor blogot akartam indítani, általában ezek egy-két nap múlva magányosan tűntek el a bináris börtön túlzsúfolt sorai között. Most azonban más lesz! Most, hogy felébredt bennem a kreativitás tüze, a véleményformálás Prométheuszi ajándéka, melyet nem olt ki pár napon belül az élet gondjainak hűs esővize. Eljött az én időm és bár ahhoz sem értek, hogy a Facebbok profilképem ne legyen szemcsés, írásaim segítségével végre én is a tömeg ostoba arcába mondhatom a véleményem, ami ugye ezreket, mit ezreket, milliókat fog gondolkodásra buzdítani. Igaz, ez a gondolkodás annyiban ki fog törölni, hogy ahogy meglátják a nihilista, nárcisztikus, egy csöppet álszerény írásokat, azonnal kattintanak a szép piros X-re a felső sarokban. Az álom ez. Álmaim pedig általában véget érnek, mikor az ütvefúró hangjára felriadok reggel, abban a bizonyos szürke garzonlakásban.

Na akkor most mit is csinálsz?

Megmondom a tutit. Vagyok annyira önelégült, hogy azt higgyem a véleményem érdekes és megosztó. Ez persze nem így van, de legalább jól esik ezt gondolni, ne vegyétek el tőlem! Köszönöm!
Tudom, már mindenkinek van véleménye, és ezért ez is csak egy újabb blog a sok közül, amit olyanok csinálnak akiknek épp nincs jobb dolguk.
Há! Nekem lenne jobb dolgom, mégis itt vagyok és kopogtatom a billentyűzetet, hogy beengedjetek a népszerűség és hatalom ajtaján. 
Viccen kívül, írni jöttem. Az írás a mindenem, így elkerülhetetlen volt, hogy ismét megpróbáljak blogot alkotni. Jól érzem magam közben, elvileg más nem számít. Gyakorlatilag amíg ezt leírtam, addig három nőt erőszakoltak meg a Közel-Keleten. Szóval lehet mégis számít más és nem csak az én boldogságom a mérvadó.
Hopp. Még hármat.

Mi ez a cím?

Magyarország imádja a pátoszt. Imád beszélni, tenni már kevésbé. Jobban teljesítünk, meg szebb a jövőnk, meg meg vagyunk áldva, hiszen együtt vagyunk miközben más a politika, de a csodálatos szavak mögött csak kevés a valós tett. Itt mindenki csak beszélni szeret. Mekkora egy álszent idióta vagyok mi? Én is csak pofázni tudok, ahelyett, hogy a koldusnak adnék 200 forintot hazafele a buszmegállóban, hogy legalább neki jobb legyen. Jogos. Ellenben én nem alapítok politikai pártot, és hazudom egyrészt magamnak, másrészt a többi szerencsétlennek, aki hisz nekem, hogy én majd változtatok valamin. Én nem fogok semmin se változtatni, lévén egy senki vagyok, cserébe csak az internet ezt a piciny, szinte nem is létező szeletét szeretném magaménak tudni, teljesen ingyen. Ígérem nem fogok milliókat sikkasztani a blog 1 éves évfordulójának alkalmából. Ha mégis, akkor adok az olvasóknak is. Becsszó. A cím egyébként azt a reménytelenséget hívatott átadni, melyet akkor érzek, mikor az országunk csodálatos védelmezőit bámulom a híradóban, két valóságshow között. Elestünk srácok, és ha akarjátok ha nem, ott is maradunk. Na, menjen mindenki lopni és hazudozni, abban legalább elsők vagyunk! (Illetve dobogós helyezést értünk el öngyilkosságban, alkoholizmusban, dohányzásban, tüdőrákban, és irigységben. A díjat bárki átveheti a parlamentben, de csak ha Csodaszarvason érkezik.)